ELKÖLTÖZTÜNK!
Az új címünk: http://judapest.org
we've moved! elköltöztünk! new URL új címünk: judapest.org
"auschwitz nélkül nincs európai identitás, (...) európainak lenni az auschwitzhoz való viszonyt jelenti, mindannyian túlélők vagyunk."
már megnézhető a részben budapesti helyszíneken forgatott új spielberg-film, a münchen előzetese. a történet persze már ismerős lehet a képernyőről is, hiszen michael anderson '86-ban készült gideon kardja c. opuszát itthon is vetítették. irodalmi háttérként mindkét mozgóképes feldolgozáshoz a magyar származású író-újságíró, george jonas megtorlás c. könyve szolgált.

68 évvel ezelőtt, 1937. november 5-én egy titkos konferencián a. h. nagykorú felvetette a köreiben időzőknek (a német hadsereg hq-ja+von neurath külügyér) a "német kérdés" orvoslásaként, hogy egy jófajta csetepatéban - melyet 1943-45 között vívnának a felek - elnyerhetnék a szükséges életteret a többi játékostól. és lőn.


"Noé igaz, feddhetetlen férfiú volt nemzedékében." Csak az a nemzedékében megjegyzés ne lenne ott. Gondold végig a múlt heti döntéseidet, és ha semmit sem tennél másképp, akkor nincs okod aggodalomra. Készülj a rád váró megmérettetésekre, ha bajba kerülsz vegyél hét mély lélegzetet mielőtt bármit mondanál!
"Látta Isten a földet, és íme megromlott, mert elrontotta minden test az ő útját a földön." A nagy dorbézolásoknak mindig meg kell fizetni az árát, és ez alól te sem vagy kivétel. Szaunázz, méregteleníts, ha még ennyire sem vagy képes, akkor csak araszolj el a patikáig és kérj egy doboz fejfájás-csillapítót!
"Készíts magadnak bárkát." Ha úgy érzed, hogy senki sem ért meg, akkor készíts magadnak virtuális bárkát! Párnázd ki, és csak akkor köss ki, ha készen állsz. Este gyújts gyertyát és olvasgass, ha ez nem válik be, akkor nézd meg a Híradó külpolitikai összefoglalóját, és rögtön roppant szerencsésnek érzed majd magad.
"Én, pedig íme hozom az özönvizet a földre." Ez arra emlékeztet téged, hogy mindennek megvan a következménye. Te olyannak tartod magad, aki mindig tudja, hogy mit akar, és azt is, hogy a célhoz milyen út vezet. Az Öt akadály című film egy mondata jutott eszembe: "Hogy esik el a tökéletes ember? Így esik el a tökéletes ember."
Vízöntő (január 20 - február 18)
Halak (február 19 - március 20)
"És bemutatott égőáldozatokat és megérezte az Örökkévaló a kellemes illatot". Isten is szereti a jó illatot, hát még az ellenkező nem tagjai! Vegyél új parfümöt, tegyél a nyakadra belőle, és viseld mint egy drága ékszert vagy egy rém drága selyemsálat. Meglátod, meglesz a hatása!
Bika (április 20 - május 20)
"Szaporodjatok és sokasodjatok, nyüzsögjetek a földön." Nem először hangzik el a Könyv lapjain, jelen esetben kiegészülve a nyüzsögjetek szóval, ami egyértelműen azt üzeni neked, hogy pörgesd föl magad. A délutáni napsütésben szökj ki egy kávéra, nézegesd az embereket, este mozi, színház, kocsma ésatöbbi!
Rák (június 22 - július 22)
"És ivott a borból s megrészegedett." Ezen a héten úszol a boldogságban, és terveket szövögetsz a jövőre, de ne feledd, a keleti bölcsek arra figyelmeztetnek, hogy legyünk körültekintőek a kívánságainkat illetően.
"Megzavarta az Örökkévaló az egész föld ajkát." Ha ketten mást mondanak, az még lehet ugyanaz. Gondolkozz el ezen! Ha megvagy vele, a következőket ajánlom: forró fürdő olajjal, gyertya, ital, halk zene. A többi kiegészítő szabadon választott.


Mióta a HVG-ben olvastam a cikket (mely online sajnos csak regisztrált felhasználók számára elérhető), nem tudok szabadulni a gondolattól, az mintegy üldöz engemet, miszerint Erdély Dániel (aki történetesen a Verzió című felülmúlhatatlan kisfilm és a Gondolat hadititok-installáció alkotójának, Erdély Miklósnak a fia is) Rubik Ernő Iparművészeti Főiskolán tartott formatan órájára egy Dávid csillag szétbontásával megalkotta a spidront, a tér kitöltésére legalkalmasabb geometriai alakzatot. És azóta minden idejét a spirális térkitöltés konstruálásának szenteli, mind művészi, mind tudományos síkon. Őrület; ez már majdnem olyan, mint a Spiral című nagybecsű japán film - lehet, itt nem legendás átok, de hírhedett összeesküvés lapul a háttérben?Elnézést a késlekedésért, ám végül csak megszületett a kimerítő elemzés a mozikban november 10-ikétől látható Mennyország mostról, melynek trailere megtekinthető itt.

Az axióma tehát a következő: ha a palesztin fiatal unja az életét - mely élet a paranoid és fasiszta izraeli biztonságpolitika miatt oly keserű és eseménytelen - akkor elmegy öngyilkos merénylőnek. Így történik ez természetesen Saiddal és Khaleddel is, feltűnik Jamal, az összekötő (megjelenését tekintve a sztereotip anarchista értelmiségi, jólápolt szakállal, szemüveggel, szókratészi vonásokkal), és bejelenti jó hírét: a fiúk gyermekkori álma teljesül, együtt szállnak majd a mennyekbe egy tel avivi akcióban. Csakhogy az álom mégsem akar teljesülni, túl konfliktusos ahhoz: Said a nő hatása alá kerülve újragondolja az izraeli-palesztin szembenállás lehetséges feloldását és inkább választaná már a békés rendezést, Khaled viszont ragaszkodni látszik a könnyen fanatizált aktivista szólamaihoz. Véleménykülönbségük ellenére belemennek az akcióba. Az előkészítés a titkos főhadiszálláson történik: kamerára veszik a búcsúbeszédeket (azaz csak vennék, de a kamera nem működik - felettébb feszült mozzanat, mely nélkülözi a szerző által keresett humort, mely felszabadító nevetést akarna eredményezni), megfürdetik-megborotválják a leendő hősöket, beöltöztetik őket elegáns öltönyeikbe és vacsorát adnak tiszteletükre: rituális jelenet, klasszikusan szép, nyugodt képekben, lassú kocsizással, svenkekkel komponálva. Éppencsak a jelenetet lezáró utolsó vacsora ízetlen-ízléstelen, amennyiben a szűk kistotál valósághűen imitálja Leonardo Utolsó vacsoráját, ami anullálja a megelőző képek keresetlen méltóságteljességét, de cserébe nem is humoros.


Mérleg (szeptember 23 - október 23)
"Legyenek világító testek az ég boltozatán, jelekül, ünnepek, napok és évek számára" olvasnád a Tórában, ha olvasnád. Mindenesetre ez a te hónapod! Épp most van a születésnapod? Akkor, ünnepeld magad, és raktározd el pozitív energiáidat a szürke télre.
"És teremtette Isten az embert az ő képére", hehe, mondod a szomszédodat és kollégáidat nézve. Itt az ideje, hogy az elfogadást és a feltétel nélküli szeretetet gyakorold. Jógázz és tanulj meg egy kedves mondatot szlovákul!
"Befejezte Isten a hetedik napon művét, melyet alkotott és nyugodott a hetedik napon", üzenik neked a csillagok. Hétvégén nyújtózz egy nagyot, és kérd a reggelit az ágyba. Nincs kitől kérni? Hm, készítsd oda lefekvéskor - de ez csak átmeneti megoldás.
"Lehelte orrába az élet leheletét". Ezt a leheletet te most nem érzed. Rövidebbek a napok, hidegebbek a reggelek, és te valahogy szerencsétlennek érzed magad. Menyhárt Jenő ezt mondta a szerencséjéről: ?egyszer például gyermekkoromban, amikor igazságtalanul megbüntettek, és nem engedtek el a strandra, akkor ott mindenki fagylaltmérgezést kapott, több gyerek meg is halt, amíg én otthon mérgelődtem? Mosolyogj egyet a szerencsédre!
Halak (február 19 - március 20)
"Azért elhagyja a férfiú atyját és anyját, hogy ragaszkodjék feleségéhez", tudjuk meg rögtön a Biblia elején. Ez a hét a szerelem jegyében telik számodra. Élvezd minden percét helyettünk is!
"És megszólította az Örökkévaló Isten az embert és mondta neki: Hol vagy?" Ugye sokszor gondolkodsz ezen te is. Lassíts a tempódon, kérdezgesd magad és válaszolj őszintén. Ha nem megy, akkor menj cukrászdába, abból sosem lehet baj.
"Nemde ha jót cselekszel, emelkedel?" Emelkedj te is, készíts szendvicset a sarki koldusnak, küldj virágot, add át a helyed a villamoson, a többit rád bízzuk.
Ádám jó pár kalandot követően 930 évesen halt meg. Neked nincs ennyi időd, úgyhogy szedd össze magad, és ne csak tervezgess, hanem cselekedj. Budapesten már nincs jegy a Depeche Mode koncertre? Menj Zágrábba!
"És bárminek nevezi el az ember az élő lényt, az legyen a neve." Keresd magadat, és még nem is gondoltál arra, hogy kitől / kiről kaptad a neved? Kutakodj kicsit a családi történetekben, csodákra találhatsz! Ha nem vagy ilyen elszánt, akkor olvasd el Britt G. Hallqvist Miért? című versét.
"Akkor megbánta az Örökkévaló, hogy alkotta az embert a földön és bánkódott szívében", de te ne bánkódj még akkor sem, ha a dolgok nem mindig úgy sikerülnek, ahogy eltervezted. A legegyszerűbb, ha most hagyod, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek veled.talán mert tegnap arról beszélgettem a "pótnagyimmal", hogy választások közeledvén tart azoktól a pillantásoktól, amelyeket 2002-ben kapott, s amelyek ugyanazok voltak, mint '44-ben - a környék zsidajaként. vagy csak mert teaselünk... vlog-részlet (hangot neki), josh leo-tól. nézdcsak!
Még javában tart a Sátoros Ünnep minden függelékeivel (maradj- még- egy- napot- ünnep, azaz Smini Áceret, Hosáná Rábá, és a Tóra dajdajos Örömünnepe), de azért a tévé kabbala (sic!) állata csak ajánl és ajánl. Van mit.