vasárnap, október 30, 2005

A Semmi ágán (Mennyország most r. Hany Abu Assad, 2005)

Elnézést a késlekedésért, ám végül csak megszületett a kimerítő elemzés a mozikban november 10-ikétől látható Mennyország mostról, melynek trailere megtekinthető itt.

mennyország most

Az ördögi kör természetéről elfogulatlan, mitöbb, pártatlan hangvételű filmet készíteni: már önmagában bajos vállalkozás. Bajos, mert azonnal gyanakvást ébreszt azokban, akik bármilyen, de elfogult álláspontot képviselnek - rögvest politikai-anyagi támogatást, dokumentumértéket kezdenek sejteni mögötte, s így elvész a mese minden lehetséges varázsa.

Részint ez történik Abu Assad filmjének nézőjével: darab idő elteltével makacsul keresni kezdi a cinkos kiszólásokat - kiknek akar ez tetszeni, a palesztinoknak, az izraelieknek, vagy a naivan asszisztáló európai közösségnek? Hajthatatlanul ismételgeti magában, hogy ennek a játékfilmnek bizony túlságosan komoly valóságalapja van, mindez csakis így történhet. Történhet-e így?

Két palesztin fiatalember autót javít valahol Nabluszban; ismerős helyszín, ha máshonnan nem, hát a másfél évvel ezelőtt Magyarországon is bemutatott Deus ex machinából, mely mű más vonatkozásokban is kínálja az összevetést. Tehát itt él és dolgozik két hősünk, Said és Khaled, örülhetnek, van munkájuk. Utálják persze az egészet: az utak lezárva, valaki néha felrobbantja magát a környéken, esetleg az izraeliek lövik a települést, de az erőszakos cselekményeket leszámítva nem történik semmi. Illetve, dehogynem, néha megérint valakit a szerelem: esetünkben az ifjú és jóképű Saidot és a hős külföldön nevelkedett pacifista leányát, a szép Suhat; mindez bizakodásra adhatna okot, hacsak nem következne egyenesen a nagy kilátástalanságból és semmittevésből a film narratívájában a terrorcselekmények iránti igény. Az axióma tehát a következő: ha a palesztin fiatal unja az életét - mely élet a paranoid és fasiszta izraeli biztonságpolitika miatt oly keserű és eseménytelen - akkor elmegy öngyilkos merénylőnek. Így történik ez természetesen Saiddal és Khaleddel is, feltűnik Jamal, az összekötő (megjelenését tekintve a sztereotip anarchista értelmiségi, jólápolt szakállal, szemüveggel, szókratészi vonásokkal), és bejelenti jó hírét: a fiúk gyermekkori álma teljesül, együtt szállnak majd a mennyekbe egy tel avivi akcióban. Csakhogy az álom mégsem akar teljesülni, túl konfliktusos ahhoz: Said a nő hatása alá kerülve újragondolja az izraeli-palesztin szembenállás lehetséges feloldását és inkább választaná már a békés rendezést, Khaled viszont ragaszkodni látszik a könnyen fanatizált aktivista szólamaihoz. Véleménykülönbségük ellenére belemennek az akcióba. Az előkészítés a titkos főhadiszálláson történik: kamerára veszik a búcsúbeszédeket (azaz csak vennék, de a kamera nem működik - felettébb feszült mozzanat, mely nélkülözi a szerző által keresett humort, mely felszabadító nevetést akarna eredményezni), megfürdetik-megborotválják a leendő hősöket, beöltöztetik őket elegáns öltönyeikbe és vacsorát adnak tiszteletükre: rituális jelenet, klasszikusan szép, nyugodt képekben, lassú kocsizással, svenkekkel komponálva. Éppencsak a jelenetet lezáró utolsó vacsora ízetlen-ízléstelen, amennyiben a szűk kistotál valósághűen imitálja Leonardo Utolsó vacsoráját, ami anullálja a megelőző képek keresetlen méltóságteljességét, de cserébe nem is humoros.
Inkább szánalmas, ahogyan a Nagy Napon kezdetét vevő, a Tévedések vígjátéka szellemében fogant kapkodás-hajkurászás is az. Merthogy az akció félresikerül, Said és Khaled szem elöl tévesztik egymást és Said eltűnik. A kétely minden stádiumát bejárja ekkor, mini mágikus utazást látunk: Said a buszmegállóban, zsidó telepesek között (ne feledjük, minden alak tipizált és nem egyénített), felszállhatna a tömött buszra, de meglátja a kisgyermeket és nem teszi. Taxival járja körbe a várost: volt munkahelyét, a szervízt, ahol még megjavítja Suha kocsiját, édesanyja házát, a kiürített főhadiszállást és végül a temetőt, ahol apja, a kollaboráns nyugszik. Nyomában Khaled és Suha, akik ezen stációk során ellentétes következtetéseket vonnak le a látottakból: a videotékában kollaboránsok kivégzését és merénylők búcsúvideoit kínálják kölcsönzésre és megvételre, a kocsiban pedig az ideges Khaled meggyőződik a hős leányának igazáról. Így cserélnek szerepet hőseink, s indulnak végül (Khaled immár meggyőződése ellenére és Said teljesen kiégve) küldetésük bevégézésére. Van azonban még egy csavar, szándéka szerint könnyfakasztó és szívszorító: Said visszatuszkolja barátját a kocsiba, maga pedig felszáll az izraeli kiskatonákat szállító buszra. Leblende.

A trendfilm minden követelményének maradéktalanul eleget tevő mozit láttunk. A posztmodern ifjúság életérzését megrajzoló és azt ideológiai töltettel ellátó filmet, mely leginkább Európából képes nézni a valódi, emberi konfliktust: hőseink külseje a posztmodern romantika, az antiglob aktivisták és egyetemi bölcsésznépség oldszkúl, szakadt dress-code-ját hordozza; így aztán könnyű (lenne) velük azonosulni a moziőrült európai ifjaknak (a film páneurópai finanszírozása is alátámasztja ezt). Életérzésük sem különbözik sokban a mai tizen-huszonévesek tengés-lengésétől, gyökértelenségétől. Látszik emögött az erőlködés, hogy az öngyilkos merénylőkben is a "mai fiatalt", az "embert" láttassa - szimpatikus, de elvetélt szándék ez. Hiszen mit tudhatunk a valódi motívumokról (a rendező bevallása szerint sok, a meghiúsult akciók résztvevőivel készített kihallgatási videot nézett végig)?
Ugyanakkor valamely bizonytalanságot is felfedezhetünk: sok irányba (humor, empátia, szarkazmus) indul a rendező, de semmit sem visz végig, semmit sem tart ki; ez a sokféleség gyakran hatástalanítja az élvezhető elemeket is. Mindez a görcsös elfogulatlanság miatt. A már említett Deus ex machina nem esik ebbe a hibába - pártossága, erőteljes állásfoglalása eleve megakadályozza ebben, s lehetővé teszi a száraz, epés humor kibontakoztatását.
Kár a Mennyország mostért, mert lehetne erős, valódi problémákat boncoló alkotás. De mindez elvész, s csak egyetlen kérdés marad: megtudtuk, mi történik az öngyilkos merénylőkkel, de vajon mi lesz a férfi nélkül maradt családokkal? Róluk ki csinál majd filmet?

10 Comments:

At 10/30/2005 07:00:00 du., Anonymous Névtelen said...

Ez egy elég felületes kritika. Nem beszél sem a társadalmi-politikai háttérről, mely a film hátterét adja, sem a mélyben zajló lelki folyamatokról.

 
At 10/30/2005 08:33:00 du., Blogger miou vicioso said...

A Ragyogás kapcsán is például a mentális problémák mibenlété boncolgatná a kedves anonymous? A kényes téma sem indokol szociológiai-politológiai tárgyú elemzést. Miért? Mert játékfilmet látunk, nem dokumentumot.
És ha a nyájas Olvasó tudni véli, milyen folyamatok zajlanak a mélyben, informáljon engem is, mert számomra ebből a történetből nem derült ki.

 
At 10/31/2005 01:07:00 du., Anonymous Névtelen said...

???? ??????

 
At 10/31/2005 05:09:00 du., Blogger prezzey said...

Jaj de szeretem, amikor valaki név nélkül osztja az észt...

Hahó! Ha már regisztrálni nem akar a drága olvasó, attól aláírni még alá lehet!

 
At 11/01/2005 12:04:00 de., Anonymous Other Identity said...

És ugye ott van a gyönyörű >'other' identity< lehetősége is. ;]

 
At 11/01/2005 10:26:00 de., Anonymous Névtelen said...

Egyrészt a ti nick-nevetek mögé sem lehet látni, másrészt meg jogom van az anonimitáshoz.
A véleményem változatlan: ez egy nyegle, cinikus "filmkritika", melyből csak az tudható meg, hogy az írója nem rokonszenvezik a palesztinokkal. A filmben komoly drámák vannak, erről nem írt a t.filmkritikus...

 
At 11/01/2005 04:13:00 du., Blogger miou vicioso said...

Ó, hát sejtettem, hogy rámveri a nyájas Olvasó, hogy csakis a palesztinokkal lehet problémám. Sajnálom, hogy mindössze ennyit lát. Ha akarja, tekintse inkompetenciám bizonyítékának, de a többihez nem szeretnék hozzászólni. Nem kíván komoly exegézist, amit leírtam, ha figyelmesen olvas, talán megérti az álláspontomat, az ugyanis benne van a firkálmányomban egészen világosan. Ellenben lesz szíves ön sem a véleményem megváltoztatására törni.

 
At 11/01/2005 05:38:00 du., Blogger rás said...

Szerintem egy vita pont arról szól, hogy megpróbálom megváltoztatni a másik véleményét. (Lehetőleg érvekkel.)

 
At 11/02/2005 05:46:00 du., Anonymous Névtelen said...

Miou Vicioso identitása amennyire látom nem titok, a saját lapján az impresszumban szépen fel is van neki az tütntetve... amúgy szerintem a kritika okés, főleg ha azt nézem, hogy a cikk írójának péel palesztín témában igenis tetszik a Deus ex machina; de hát aki azt ugye nem látta...

 
At 11/03/2005 11:00:00 de., Anonymous blum said...

Gyárfás Dóra cikke a Hírszerzőn:
http://href.hu/x/oof

 

Megjegyzés küldése

<< Home